Klímaváltozás és iszlám: a muzulmán tudósok is sürgetik a felelősségvállalást

Augusztus 18-án zárult Isztambulban az a háromnapos Nemzetközi Iszlám Éghajlatváltozási Szimpózium, amelynek végén az iszlám világ vezetői és tudósai által közösen elfogadott nyilatkozat az éghajlatváltozás iránti morális felelősséget hangsúlyozza.  Tasneep Essop, a WWF Nemzetközi Éghajlatváltozás és Energia programjának vezetője a következőképpen méltatta a nyilatkozatot: „Az iszlám vezetők és tudósok üzenete ismét megerősítette a vallási közösségek …

Minden eddiginél hamarabb jött el a Túlfogyasztás Napja

Az emberiség idén alig több mint 7 hónap alatt, augusztus 13-ára használta el a Föld egész éves erőforrás mennyiségét, a Global Footprint Network jelentése szerint. Az elmúlt 15 évben a túlfogyasztás világnapja 2 hónappal került előrébb, de a bolygó kizsigerelése folytatódik. Magyarország is pazarol: ha rajtunk múlna, már május 8-án átlépnénk a fenntarthatóság küszöbét! A …

Atomerőmű: csak a magyar kormánynak kell – de neki mindenáron

Egy brit tanulmány szerint a nukleáris energiaipar sosem látott válságban van, ahhoz hogy erőre kapjon gyökeresen új technológiák alkalmazására van szükség. Az, aki a jelenleg használatos módszerekbe invesztál, menthetetlenül lemarad a versenyben, s ez egy országot tekintve, mind a lakosságra háruló terheket, mind számos környezeti problémát illetően nagyon súlyos következményekkel jár. Nálunk viszont pár nappal …

A Dunán mindent alárendelnének a hajózásnak

Egy múlt heti megállapodással ismét közelebb került a magyarországi Duna-szakasz radikális átalakítása. Az EU-nak a folyó kiemelt teherszállítási útvonal, így óriási forgalomnövekedésért és az ezt megalapozó mederszabályozásért lobbiznak. A dunai hajóforgalom a tervek szerint megtízszereződhet, ez azonban a környezet- és természetvédelemmel igencsak nehezen egyeztethető össze. Múlt héten Budapesten együttműködési megállapodást írtak alá a Duna Bizottság …

Szorult helyzetben

2015 őszétől a szorult helyzetbe sodródott adósok jelentős részének elérhetővé válik a családi csődvédelem intézménye. A tervek szerint a magáncsőd csupán 2016-tól lett volna része a magyar jogrendnek, azonban a kormány szerint az adósok egy része olyan akut helyzetben van, hogy az megköveteli a mielőbbi cselekvést. A KDNP alelnöke szerint a családi csődvédelmet az eredeti …

Tények és tévhitek Magyarországról 2. rész

Politikai hovatartozástól nem teljesen függetlenül számos nézet, képzet, tévképzet él kis hazánkkal kapcsolatban. Ez a rövidke írás azért jött létre, hogy sorra vegyük a legfontosabb sztereotípiákat, s arra megpróbáljunk többé-kevésbé objektíven reagálni – már amennyire ez a jelenlegi közállapotok között lehetséges. 6. állítás: Magyarország futballnemzet Ez még akkor is marhaság, ha annak idején, úgy 50-60 …

Patinás határon túli civil szervezet nevével visszaélő egyesületet támogat a kormány

Nem az évtizedes környezet- és természetvédelmi tevékenységéért közismert kolozsvári székhelyű Zöld Erdély Egyesület, hanem egy hasonló elnevezésű, eddig ismeretlen, lövétei szervezet kap jelentős támogatást a magyar kormánytól. A Zöld Erdély Egyesület meglepődve értesült a sajtóból, miszerint „a Zöld Erdély egyesület a volt lövétei Római Katolikus Népfőiskolának otthont adó ingatlan újjáépítésére kap jelentősebb összeget” a magyar …

Zöld esély