Politikai hovatartozástól nem teljesen függetlenül számos nézet, képzet, tévképzet él kis hazánkkal kapcsolatban. Ez a rövidke írás azért jött létre, hogy sorra vegyük a legfontosabb sztereotípiákat, s arra megpróbáljunk többé-kevésbé objektíven reagálni – már amennyire ez a jelenlegi közállapotok között lehetséges.

1. állítás: Magyarország világszerte ismert hely, s az a külföldi személy, aki lakjon akárhol, de nem tudja, hol van, kik lakják, mi a fővárosa, vagy uram bocsá’ nem is hallott róla, az szégyellje magát – az általános műveltsége meglehetősen hiányos. 

Magyarország területe nagyjából 93 ezer négyzetkilométer. A Föld szárazföldjeinek összterülete 149 millió 157 ezer négyzetkilométer. Ebből könnyen kiszámíthatjuk, hogy Magyarország a szárazföldek felszínének mindössze 0,6 ezrelékét teszi ki. Jelentéktelen kis pontocska vagyunk tehát a világtérképen. Miért pont ezt a kis pontocskát kellene az embereknek oly jól ismerniük? De nézzük meg másik oldalról, az országok felől! Területét tekintve hazánk a Föld 110. legnagyobb területű országa, többek között olyan országok előzik meg, mint Benin, Guatemala, Malawi, Türkmenisztán, Ghána, Tadzsikisztán, Guinea vagy Omán. Tegyük a szívünkre a kezünket: mi, magyarok ismerjük ezeket az országokat, mindet? Tudjuk merre fekszenek, kik lakják őket? Ha a népesség szerinti leosztást vizsgáljuk, a nem egészen 10 millió fős lakosságú Magyarország itt már „előkelőbb” helyen áll: a 88. De ebben a kategóriában is megelőzi az előbb említettek közül Benin, Malawi vagy Ghána. Ezeket az országokat tehát – az állításból kiindulva – minden magyarnak ismernie illik, hiszen mind területben, mind pedig népességét tekintve is nagyobb aránnyal van jelen a világon mint hazánk. Ennélfogva nyilvánvalóan ezeknek is világszerte ismert helyeknek kell lenniük, így aki nem tudja, hogy azok hol vannak, az szégyellje magát – az általános műveltsége meglehetősen hiányos.

Mindez persze eléggé demagóg állítás – állíthatják azok, akik ellent akarnak mondani a fönti okfejtésnek, és tulajdonképpen igazuk van. Hiszen elég példaként említeni a Vatikánt, amely népességét és valószínűleg lakosságszámát tekintve is a világ legkisebb országa, mégis mindenki ismeri, vagy legalább hallott róla. Igen ám, de a Vatikán a központja a világ legtöbb lelket megmozgató vallásának, mind szellemi, mind bizonyos tekintetben anyagi értelemben is. Vagy ott van Svájc, amely szintén világszerte ismert hely. De miért is? Egyrészt a Föld egyik leggazdagabb országa, másrészt a világ – vagy legalábbis egy jelentős része – ennek az országnak a bankjaiban tárolja megtakarított pénzét; még szép, hogy Svájcot mindenki ismeri. Magyarország azonban, sajna, nem rendelkezik semmiféle olyan „kulcspozícióval” vagy földrajzi helyzetéből adódó adottsággal, történelmi múltjából fakadó helyzeti előnnyel, ami miatt nagyobb figyelemre lenne érdemes a világ többi része által, mint amekkorára mérete és lakosságszáma alapján számíthat. Ennélfogva tehát mégiscsak igaz a föntebb említett okfejtés.

 

2. állítás: Magyarország a világ talán legszebb országa: változatos tájak, földtani kuriózumok, kedves falvak, nagy történelmi múlttal bíró városok olyan gazdagsága és változatossága fogad, aminek a világon nincs párja.

Magyarországon nincsenek magas hegyek, nincs tengerpart, nincsenek látványos vízesések, gleccserek stb. Jórészt szántóval borított alföld, továbbá dombvidék, illetve középhegységi a táj. Az eredeti természetes növényzet szinte mindenhol degradálódott. Vannak persze szép természeti helyeink, barlangok, egykori vulkánok, szurdokok, ott a Balaton is, világviszonylatban azonban tulajdonképpen egy sem rúg labdába. Ami „kedves” falvainkat illeti, néhány kivételtől eltekintve jellemzően „egyen-sátortetős kockaházakból” állnak, a porták sok helyütt elhanyagoltak, a lakosság pedig általában nem túl szívélyes az idegenhez. Történelmi városaink majd mindegyike büszkélkedhet a régi városmag körül húzódó csúf panellakóteleppel, s a várostervezés szinte teljes hiánya miatt néhol rút üveg- vagy betonépületek éktelenkednek még a korabeli, valóban szép házak között is. Persze gyönyörű Sopron, Kőszeg vagy Eger belvárosa, de mondjuk Toscanából visszatérve, Firenzét vagy Sienát meglátogatván az ember talán joggal érezheti úgy, hogy azért e tekintetben sem Magyarország vezet a világon. Fővárosunk, Budapest azonban valóban a legszebb városok egyike, még világviszonylatban is. Ez azonban csak egy hely Magyarországon.

Kinek legszebb tehát ez az ország? Nekünk, magyaroknak. Ez persze érthető is, ez rendben is van. Csak ne várjuk el a világ többi részétől, hogy az is ugyanígy vélekedjen! 

 

3. állítás: a magyar konyha a legjobb a világon. A magyaros ételek nemcsak amiatt a legfinomabbak, hogy az elkészítési módjuk páratlan, hanem maga a nyersanyag is olyan, ami a világon egyedülálló. 

Van benne valami. Jobb kolbászt és szalámit, finomabb almát, barackot sehol sem ettem még a magyarnál. Magyarország éghajlati, földrajzi adottságai tökéletesen alkalmasak arra, hogy a legjobb minőségű élelmiszereket termeljék. És lőn: a makói hagymával vagy a szegedi paprikával aligha versenyezhet más a világon. Világhírű a hízott libamáj, a dunai és tiszai halászlé, a hortobágyi palacsinta, a paprikás csirke, a gundel palacsinta, a pörkölt és a gulyás, aztán ott van még a vargabéles, a tökfőzelék, a lebbencsleves és még sok-sok minden eszébe juthat a magyar konyhát védő ádáz léleknek. A probléma nem is a magyar konyhával, sokkal inkább a magyar étkezési kultúrával van.

Egyrészt a külföldiek, ha ellátogatnak hozzánk, és szeretnének egy jót enni, mit találnak a magyar éttermek étlapjain? Elsősorban rántott húst, dögivel, ami ráadásul nem is magyar, sokkal inkább osztrák eredetű, még akkor is, ha a magyar átlagember ezt eszi vasárnaponként a húsleves után. Hétköznaponként pedig szalonnát, sunkát, kalbászt, tepertőt, vagy ha szegényebb, akkor parizert, bácskait, konzerv sertésmájkrémet és gyári disznósajtot fehér kenyérrel, savanyúsággal. No meg krumplis vagy mákos tésztát. Csupa-csupa egészségtelen dolgot. Friss zöldségféléket, gyümölcsöket, halakat, sovány húsokat sokkal kevesebbet. Ami a köreteket illeti, számtalan létezik szerte a világon, de mi egyszerűen erről nem akarunk tudomást venni, és továbbra is a krumpli-rizs-tészta hármas bűvkörében élünk, amelyek kivétel nélkül hizlalók, ráadásul a hazánkban szinte népbetegségnek számító cukorbetegeknek a legkevésbé sem ajánlhatók. Bár már elődeink sok-sok évvel ezelőtt kitalálták a roston sütést, mi még mindig bő olajban, illetve zsírban készítjük ételeinket – általában. Valahogy nem vettük észre, hogy ma már nem a földekre megyünk ki, ahol egész nap répát egyeselünk, kapálunk vagy krumplit szedünk vagy mittudomén még milyen iszonyú fizikai munkát végzünk, ami joggal igényli a rendkívüli energia- és kalóriadús táplálkozást. Jellegzetes budapesti látvány, amikor délben öltönyös menedzserek sorban állnak a Moszkva téri hentesüzlet előtt, hogy ebédre bevágjanak egy jó adag hurkát, meg egy nagy szál sült kolbászt, vagy füstölt csülköt kenyérrel és mustárral. Ezt követően visszatérnek munkájukhoz, a számítógép elé, és a munkaidejükből hátralévő néhány óra alatt gyakran csak akkor kelnek föl a székükből, ha a szükség a mosdóba hívja őket. Ez a mozgásszegény életmód nem igazán egyeztethető össze a jellemzően a korabeli magyar paraszti életből fönnmaradt étkezési szokásokkal.

A magyar konyha valóban világhírű. Azonban nem a mellünket kéne verni, hogy a világon mi főzünk legjobban, amikor az étkezési kultúránk úgy kb. 60 éve megtorpant, s ma a bányászbéka feneke alatt van, inkább tudomásul kéne venni, hogy – külföldi tapasztalatok alapján mondhatom – a világ ebben (is) lehagyott minket. De ez az a pont, ahol a világot még mi is utolérhetjük – sok-sok munkával, a nemzetközi ízek és trendek felé való nyitással, az egészséges étkezés népszerűsítésével, megújulással, okos tervezéssel és lobbizással is persze. Szerencsére ma már azért felfedezhető ezek kezdeti lépései.

 

4. állítás: a világon Magyarországon a legszebbek a lányok.

Szubjektív állítás, de lehet, hogy igaz, már amennyire egy ilyen állítás bárhol is igaz lehet. De talán tényleg a legszebbek. Ezt például John Le Carré is megjegyzi egy regényében. Valószínűleg a számtalan, a történelem folyamán itt megforduló nép keveredése miatt ilyen gyönyörűek a lányaink.

 

5. állítás: a magyar bornak nincs párja sehol a világon.

Moldova György Keserű pohár című, a magyar borokról, borvidékekről szóló riportkönyv-sorozata egyik kötetének mottója szól így: „A magyar borok világszínvonalúak – legalábbis a magyarok szerint.” Ehhez én nem is kívánnék semmit sem hozzátenni.

 

Folyt. köv.

CsM

Szólj hozzá!