Hazánkban szerencsére számtalan civil zöld szervezet létezik, akik megpróbálnak tenni a fenntarthatósági szempontok érvényesítéséért.

Különböző akciókat és programokat szerveznek, hogy megismertethessék a lakossággal a környezetvédelem azon módszereit, amelyeket ők is könnyen alkalmazhatnak.

Már apróságokkal is sokat tehetünk azért, hogy olyan formában adjuk át Földünket az elkövetkezendő generációknak, ahogyan mi kaptuk. Sokan ezt meg is teszik: nem pazarolnak, nem szemetelnek, bioélelmiszert és tisztítószereket vásárolnak. Azonban sajnos ők még mindig a lakosság kisebb százaléka.

A Zöldek Pártja szeretne tenni a zöldeknek céljai elérésében

Ahhoz, hogy ez a szám érdemben megnövekedhessen, szemléletváltásra lenne szükség. A zöldek és a különböző szervezeteket összefogó Zöld Mozgalom is ezért dolgozik. Azonban, amíg ezen szervezetek munkája nem kap elég figyelmet, érdemi változásra nem lehet számítani. Bár a civil mozgalmak hagyományosan – és érthetően – elutasítóak a pártpolitikával szemben, a Zöldek Pártja szeretne tenni azért, hogy elérhessék céljaikat.

mozgalom

Mi magunk sem kedveljük a politikát, azonban tisztában vagyunk bele, hogy anélkül, hogy részt vennénk a politikai életben, nem érhetünk el valódi változást. Parlamenti pártként már sokkal több emberhez juthatnánk el, ezért is határoztuk el, hogy idén mi is ringbe szállunk.

Közösségünk ezért a zöld civilek számára is nyitott

Igyekszünk beépíteni programunkba a Zöld Mozgalom követeléseit, szakmai álláspontját. Ez nem azt jelenti, hogy egy az egyben átvennénk a civil mozgalmak törekvéseit vagy céljait; mindössze vállaljuk azok képviseletét a politikai párbeszédben. Segítségünkkel a zöldek úgy valósíthatják meg törekvéseiket, hogy nekik magukban be kellene szállniuk a politikai életbe. Mivel látható, hogy civil eszközökkel csupán szerény mértékben sikerült érvényesíteni a fenntarthatósági szempontokat az elmúlt két évtized társadalmi-gazdasági fejlődésében, egyértelmű, hogy a valódi sikerhez nem határolódhatunk el a politikától. Közösségünk ezért a zöld civilek számára is nyitott, szívesen látjuk a zöldmozgalom aktivistáit sorainkban – akár képviselőjelöltként.