Sterio_Károly_Pihenő_a_gémeskútnál_a_pusztán_1855

Politikai hovatartozástól nem teljesen függetlenül számos nézet, képzet, tévképzet él kis hazánkkal kapcsolatban. Ez a rövidke írás azért jött létre, hogy sorra vegyük a legfontosabb sztereotípiákat, s arra megpróbáljunk többé-kevésbé objektíven reagálni – már amennyire ez a jelenlegi közállapotok között lehetséges.

6. állítás: Magyarország futballnemzet

Ez még akkor is marhaság, ha annak idején, úgy 50-60 évvel ezelőtt a Wembley-ben 6:3-ra vertük az angolokat, s az akkori aranycsapat nevét mindenki kívülről fújta. Akkor is az, ha az éppen regnáló miniszterelnök futballrajongó, s egy szakajtónyi stadiont építtet az adófizetők pénzén szerte az országban, többek között szülőfalujában is, s ugyanott ugyanilyen forrásból horribilis költséggel futball-akadémiát hoz létre, amely aztán majd ontani fogja a világszínvonalú labdarúgókat.

Egy ország lakossága véleményem szerint akkor mondható „futballnemzetnek”, ha a nemzeti bajnokság alakulása össznépi érdeklődésre tart számot. Mint például Olaszországban vagy Portugáliában. Ott a leglepukkantabb kocsmáktól a legelegánsabb éttermekig, a régi baráti társaságok, az alkalmi ismerősök, de még a családtagok is elsősorban a fociról beszélgetnek, vagy legalábbis kiemelt náluk ez a téma. Ez tapasztalat.

Meg az is, hogy nálunk ez abszolút nem így van. A magyar foci ma már csak a különösen ledurrant kocsmák kevésbé jól szituált vendégeinek témája. Meg annak az összesen néhány ezer főre tehető ultráé, akik mint futballdrukkerek nem igazán öregbítik még „saját” csapataik hírnevét sem, viszont sikeresen hozzájárulnak ahhoz, hogy az amúgy sem sok figyelemre érdemes magyar focitól még az a kevés jobb ízlésű sportszerető ember is elundorodjon, aki valamilyen titokzatos oknál fogva addig még kitartott mellette.

 

7. állítás: Magyarország sportnemzet

Ennek a hazugságnak az alátámasztására a hangoztatók elsősorban az élsportban elért sikereket, különösen a nagyszámú olimpiai érmet hozzák föl, amelyeket rendre elnyerünk. És ugyebár egy ilyen nagy sportnemzet most már arra is készen áll, hogy olimpiát rendezzen… Ugyanakkor az átlag magyarnak nemhogy szándéka nincsen valamilyen testmozgást végezni, lehetősége sincs rá. A tömegsport lehetőségei egészen megdöbbentő mértékben nincsenek biztosítva: ahol van valamilyen sportlétesítmény, ott szinte mindent az élsportnak rendelnek alá. Tisztelet a kivételnek.

Érdekes párhuzam lehet Belgium, amely kb. ugyanakkora lakosságszámmal bír, mint kis hazánk (picivel többen élnek ott), és még negyedannyi olimpiai aranyuk sincs mint nekünk. Ezzel szemben Belgium valószínűleg sokkal inkább sportnemzet mint a mienk, ahol a lakosság rendszeresen jár uszodába, teniszezik, fut vagy mittudomén, mit csinál még. Nálunk pedig még például az egyetemisták nagy része is – jobb híján – a mozgásszegény életmódból fakadó egészségügyi problémákkal kénytelen szembenézni, s ez idősebb korban aztán majd egyre rosszabbodik…

Előttem a kép: a magyar család ül vagy fekszik a tévé előtt és az éppen aktuális magyar sportsikernek örül. A családfő büszke hazája sport-kvalitásaira, miközben sört iszik, chipszet ropogtat a készülék előtt, és észre sem veszi, hogy nem csak ő és felesége, de már jobb sorsra érdemes gyerekei is elhízottak az egészségtelen (de jó magyaros) táplálkozás és a teljesen mozgásszegény életmód következtében.

Tehetnénk ez ellen. Akkor is, ha a mindenkori kormányzat inkább a stadion-építésben látja a magyar sport – és természetesen a futball – feltámasztását, akkor is, ha a központi döntéshozók az élsport ész nélküli favorizálását szorgalmazzák, aztán majd mindent az olimpia rendezése alá rendelnek, erre költik a lakosság adóforintjait, és nem biztosítanak nekünk és gyermekeinknek sportolási lehetőséget. De ha teszünk ez ellen, akkor talán egyszer majd elmondhatjuk, hogy tényleg sportnemzet vagyunk. Addig nem.

 

8. állítás: a magyar az egyik legmuzikálisabb nép a világon. A magyar népzenének nincs párja.

2003-ban Lisszabonban jártam, és egy könyvesboltban ráakadtam egy hatalmas kétkötetes műre, amely a világ nemzeteinek, népeinek zenéjéről szólt. Mindegyik népről, nemzetről olvasható ott rövidebb-hosszabb szakmai összefoglaló a zenei jellegzetességektől, a hangszereken és a mai előadóművészeken, együtteseken át a híres művekig, dalokig, és mindegyik fejezet valamiféle mottóval kezdődik. Föllapoztam a Magyarországról szóló fejezetet, és azt találtam, hogy méretéhez és lakosságszámához viszonyítva aránytalanul hosszú fejezet foglalkozik hazánk zenei-népzenei kultúrájával. A mottó címe pedig szabad fordításban úgy hangzott, hogy aszongya: „a zene ünnepe”. A szövegbe belelapozván láttam, hogy a szerzők is csak felsőfokon említik a magyar folk-, bocsánat, népzenét. Külön kiemelték a Muzsikás vagy a Sebő együttest, meg még sokan másokat is, köztük természetesen Sebestyén Mártát is. De mintha ezt mi magunk itthon nem becsülnénk annyira meg. Tény, hogy a Muzsikásnak vagy Sebestyénnek nagyobb külföldön a respektje, mint idehaza. Kodályról és az ő pentaton hangskálájáról pedig Hollywood egyik wunderkindje, Steven Spielberg is megemlékezik Harmadik típusú találkozások c. filmjében.

 

9. állítás: a magyarok a világ egyik legokosabb népe. Számtalan világszerte alkalmazott találmány, valamint a számos magyar Nobel-díjas fényesen bizonyítja ezt.

Egyrészt: a Nobel-díjat egyvalaki (esetleg megosztva két-három fő) kapja, nem a nemzet, s nem is a nemzet teljesítményét dicséri, hanem az egyénét, illetve azé a kutatócsoportét, akinek tevékenysége a felfedezés, a tudományos eredmény mögött áll.

Másrészt: a magyar származású Nobel-díjasok majd’ mindegyike külföldön, elsősorban az Egyesült Államokban végezte azokat a kutatásokat, amelyeket végül a tudományos világ a legnagyobb szakmai elismeréssel jutalmazott. Ez egyébként teljesen érthető a két ország nagyságából, fejlettségéből adódóan, valamint a tudományos kutatásokra illetve az oktatásra, a kultúrára a fordított költségvetési támogatások ismeretének tükrében. Valójában mindössze két magyar Nobel-díjasunk van, akik a rangos elismerést ténylegesen magyarországi munkásságukra kapták: az orvos Szent-Györgyi Albert (C-vitamin) és az író Kertész Imre (Sorstalanság).

Harmadrészt: valóban rengeteg találmánnyal büszkélkedhetünk, és a találmányok Irinyi János (gyufa) óta is folyamatosan jönnek, áramlanak. Az már más kérdés, hogy a találmányok szabadalmaztatását jóváhagyó honi hatóság gyakorlatilag nehezebb feladat elé állítja a feltalálót, mint magának a találmánynak a kigondolása. És amikor a sokéves, töménytelen pénzbe kerülő és eredménytelen procedúra után a feltaláló végső elkeseredésében külföldre megy, ahol két hét alatt szabadalmaztatja találmányát, s gyakran e mellé még fontos kutatóintézeti állást is szerez, mégpedig nem is alacsony fizetéssel és a témát megillető költségvetéssel, no akkor az illetőt szépen elkezdik itthon lehazaárulózni.

Kissé elkalandoztunk a kérdéstől, szóval térjünk gyorsan vissza rá! Mi is a lényeg? Ja, igen, a magyar valóban tehetséges nép.

 

10. állítás: a magyar emberek természetüknél fogva rebellis lelkületűek.

Ez a sztereotípia a legnagyobb rejtély számomra. Ki találta ezt ki? Magyarok? Vagy valamilyen külföldi? Ennél nagyobb marhaság ugyanis nincs. Ha a rebellis lelkület kimerül abban, hogy a magyarok történelmük során folyton széthúztak, állandóan egymást marták, elárulták, kiirtották, akkor a megfogalmazás talán megállja a helyét. De egyébként?

Az előbbiektől eltekintve a magyar – sajnos – végtelenül szervilis, megvezethető, birka nemzet. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a demokratikus társadalmaknál teljesen unikális módon jelentkező „Békemenet” jelensége, amelynek lényege, hogy az épp regnáló hatalom mellett emberek százezrei demonstrálnak a szabadidejükben. Nem felsőbb hatalmi utasításra, mint mondjuk anno a Szovjetunióban vagy még mostanság is Észak-Koreában, nem. Teljesen önként és dalolva mennek az emberek, és megatüntetéseken éltetik az abszolút legitim, másrészt az élet minden területén minket irányítani kívánó, szabályokat, viselkedési normákat lefektető Kormányt és annak legfőbb. Alighanem ez az egyetlen tényező, amelynek kapcsán Magyarország valóban jobban teljesít. A Békemenet olyan perverzió, ami valószínűleg az egész bolygón egyedülálló, a Föld minden népét beleértve.

A magyarok teljes béketűrését kihasználva egyébként olyan kormány él és virul, illetve szerzett újabb négy évre mandátumot, amelyik a nép szeme láttára csapta és csapja be a lakosságot számtalan, meg nem valósult ígérettel, fordította meg a köpönyegét ki tudja hányszor, és vele együtt engedelmesen fordult a nép is, legalábbis egy, egyelőre meglehetősen nagy része. Magyarországon megvalósulhatott egy trafikbotrány, továbbá stadion-építések, földmutyik, nyílt közbeszerzési mutyik, mindenki által ismert rablások és csalások, az, hogy a miniszterelnök és családja példátlan módon gazdagodik az adófizetők pénzéből, és még sorolhatnánk, de azért említsük még meg az oroszokkal kötött gyakorlatilag titkos alkut Paksról, amely amúgy a mi következő 50 évünket alapvetően meghatározza, szóval mindezek megvalósulhattak.

Ezek töredékéért egy civilizált demokrata ország kormánya mindörökre, hangsúlyozom, mindörökre megbukna, olyannyira, hogy soha eszébe nem jutna, hogy még egyszer a politikában próbálkozzon. A magyar kormány tavaly viszont ismét bizalmat kapott a választóktól, mégpedig úgy, hogy gyakorlatilag megismételte 2010-es kétharmados eredményét.

 

10+1. állítás: a magyar nemzet, a magyarság egészen különleges helyet foglal el a világ népei, nemzetei között.

Erre, illetve az ilyesféle állításokra alighanem a Dalai Láma reagált legfrappánsabban, amikor néhány évvel ezelőtt nálunk járt, és az egyik előadása után a hallgatóság sorai közül valaki megkérdezte, hogy igaz-e az, hogy Magyarországon van a Föld szívcsakrája. A világhírű buddhista vezető erre önfeledt, tiszta szívből jövő kacagásban tört ki. Ehhez, úgy gondolom, aligha kell hozzátenni bármit is. Ő sem tett semmit.

CsM

A cikk első részét itt olvashatja.

Szólj hozzá!